12:30-ra írtak ki, negyed 1-kor már a Klinikán voltunk. Előző éjjel nagyon jól aludtam, minimális izgalommal, inkább örömteli várakozással. Bejelentkezés után kaptam jó pár tájékoztatót az IntraLasik műtétről, a lábadozás időszakáról, mellékhatásokról stb. Illetve megkaptam az aláírandó, több oldalas szerződést. Az átmeneti, illetve végleges szövődmények kitettek legalább fél oldalt, viszont a megvakulás nem szerepelt köztük, ez nekem megnyugvás szempontjából elég is volt.
Az előző napi vizsgálatokat megismételték, hogy biztosan pontosak legyenek az adatok, illetve ekkor találkoztam először a műtétet végző doktornővel, Dr. Fodor Erzsébettel. Nagyon kedves volt, nyugodt, türelmes és mosolygós. Megkaptam életem első Sanaxát, mondták is, hogy egyszer mindent el kell kezdeni...:-)
A vizsgálatok után következett a fizetés, majd perceken belül szólítottak a műtőbe.
Ezt megelőzően sosem műtöttek még, érdekesen izgalmas volt bemenni a „Műtő” feliratú ajtón.
Az előkészítőben kaptam a cipőmre „mamuszt”, a hajamra „zuhanysapkát”, illetve az egész testemre védőköpenyt. És elvették tőlem a szemüvegemet – remélhetőleg örökre!!!
Bevezettek a következő helyiségbe, ahol érzéstelenítő és fájdalomcsillapító szemcseppeket kaptam. Figyelmeztettek, hogy csíphet, de semmit sem éreztem. Jóddal körbekenték a szememet, biztosan szép látványt nyújthattam. :-))) Bejött értem a doktornő, és átvezetett a műtőbe. Olyan volt, mintha valamilyen sci-fis világba csöppentem volna: két bőrágy, fölöttük cybergépekkel. Újfent ki kell hangsúlyoznom: félelmet még ekkor sem éreztem, inkább a felfedezők izgalommal teli várakozását.
Még az előkészítőben kérdeztem az asszisztenst, hogy oldják meg, hogy a műtőasztalon ne mozduljon el a páciens. A válasz: egyrészt a lézer az apróbb mozgásokat automatikusan leköveti, ha pedig nagyon kimozdulnék, akkor leáll a gép. Másrészt olyan merevség tör a páciensekre, hogy, ha akarnának, sem tudnának elmozdulni. Ez utóbbit teljes mértékben igazolhatom is: az agyam olyan szintén megálljt parancsolt a testemnek, hogy tényleg úgy feküdtem az asztalon végig, mintha karót nyeltem volna.
Felfeküdtem az első ágyra, a fejemet egy erre a célra kialakított lyukba kellett helyeznem. Mindkét szememmel egy adott pontra kellett néznem, miközben felhelyezték először a jobb szememre a vákuumgyűrűt. Egyáltalán nem volt kellemetlen érzés. Majd elkezdték kialakítani a lebenyt. Szemenként 22 másodperc volt. A doktornő visszaszámolt, hogy tudjam, hol tartunk. Semmit nem éreztem, látványilag pedig úgy tűnt, mintha nem a szememben „matattak” volna, hanem nagyon közel a szememhez, valahol felette. Gondolom, az érzéstelenítők miatt éreztem így. Aztán ugyanezt megcsinálták a bal szememmel is. Szintén 22 másodpercig tartott. Miután végeztek, át kellett feküdnöm a másik asztalra. Szóltak, hogy ne lepődjek meg, nagyon homályosan fogok látni. Valamelyik fórumon olvastam korábban, hogy az egyik sorstárs szerint olyan volt, mintha víz alól néztél volna fel. Tényleg ilyen érzés volt.
A másik ágyon is megvolt a fejnek kialakított lyuk. Kaptam újabb szemcseppeket, majd kaptam egy szemmaszkot, amelyből kilátszott a jobb szemem. Felhajtották a lebenyt (a doktornő szerint pont úgy, mint egy konzervdoboz tetejét), majd megkaptam a szemterpeszt. Ez sem fájt, sőt, még kellemetlen sem volt. Dolgozott az érzéstelenítő és a fájdalomcsillapító. A lézerkezelés alatt egy adott, mozgó fénykört kellett követnem a tekintetemmel. Arra kellett ügyelnem, nehogy felfelé nézzek. Egyáltalán nem volt nehéz. A műtét szemenként kb. 2 percig tartott; a doktornő itt is mondta, hogy hány százaléknál tartunk. Az égetés szaga leginkább a fogorvosi fogfúráséhoz hasonlított. A végén visszahajtották a lebenyt, egy hideg, szilikonos ecsettel „simogatta”, igazította a doktornő a helyére. Levették a szemterpeszt, majd ugyanezt megcsinálták a másik szememmel is: csöppek, tapasz, szemterpesz, lebenyfelhajtás, fénykör, lézerezés, lebenyvisszahajtás, szemterpesz és tapasz eltávolítása. Még a műtőben, rögtön megnézte a doktornő mindkét szememet; az eredmény: tökéletesen sikerült a beavatkozás!!!!!!!
Kivezetett az előkészítőbe, ahol levette rólam a műtősruhát, lemosta az arcomról a fertőtlenítőt, majd visszaadta a szemüvegemet, „erre többet ne legyen szükség”-kísérőszöveggel. Elmondta, hogy a szememet nem érheti semmi, se én, se víz, még véletlenül se dörzsöljem. Óránként kell mindkét szemcseppel csöppentenem, és jó lenne, ha pár órára le tudnék feküdni, hogy átaludjam a műtét utáni első, pár, kellemetlen órát. A látásom most homályos, de percről percre egyre tisztább lesz. A zárójelentést másnap fogom megkapni. Éjjel, ha felébredek, azonnal szemcseppentés. Kontroll következő nap. Ne emeljek, ne hajoljak.
Hiába tettem fel a napszemüvegemet, a kinti fény nagyon bántotta a szemem, alig bírtam nyitva tartani. Viszont a parkoló autók rendszámát már tisztán láttam!!! Furcsa volt, hogy eddig közelre nem kellett szemüveg, olvasni nélküle olvastam, most viszont megfordult a helyzet: távolra jól láttam, közelre viszont homályosan.
Kb. 1 órába telt, mire visszaértünk a szállodába; rögtön lefeküdtem. Nem fájt a szemem, egyszerűen csak jól esett csukva tartani. Szemcseppentés óránként: először a műkönnyel, aztán a szteroiddal. Este próbaképpen bekapcsoltam a TV-t: 3-4 méterről tisztán láttam a Teletext apróbetűjét!!! Az IntraLasik műtét előtt ez, szemüveg nélkül, csak fél-1 méterről ment volna... Lementünk vacsorázni; az étteremben is csak napszemüvegben bírtam nyitva tartani a szemem, nagyon erős volt a világítás. De, félreértés ne essék, nem fájt, csak jobb volt napszemüvegen keresztül szemlélni a világot. Nem bírtam megállni, hogy ne teszteljem folyamatosan a látásom: kérdezgettem a férjemet, hogy X és Y feliratokat látja-e, mert én igen!!! Tényleg hihetetlenül gyorsan tisztult a látásom.
Este fürdés, az arcomat még véletlenül sem érte víz; lefekvés előtt szemcseppentés, majd alvás. Két-három óránként felébredtem, újabb cseppentés, majd visszaalvás – még mindig fájdalommentesen. Hajnali ötkor arra ébredtem, hogy nagyon töri valami a jobb szememet. Pont, amikor a kontaktlencse alá bement valami szennyeződés. Hiába a szteroid és a műkönny, helyzet változatlan: még mindig töri.
Reggel reggeli az étteremben; férjemmel azon mosolyogtunk, mit gondolhat a többi vendég, miért vagyok bent is napszemüvegben... Lehet, hogy a szemem körüli, brutális verés nyomait próbálom leplezni??? :-))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése